Adatok:

Hosszúság : 5.80M	szélesség: 2.10 m	magasság: 1.75m
súly: 7824 kg	legénység: 1-10 fő	Fegyverzet: MG 42 géppuska,különböző változatok-különböző fegyverekkel
motor: Maybach 6 hengeres	sebesség: 52 km/h	hatótávolság: 300 km
páncélzat: 6-14.5 mm

Történet(hosszú):

Az Sd.Kfz. 251-es közepes csapatszállító jármű a második világháború egyik legismertebb és legnagyobb példányszámban gyártott harcjárműve. Ugyanakkor ennek a járműnek létezett a legtöbb alváltozata, szám szerint 23(!). A jármű fő feladata a páncélosokat támogató, gépesített gyalogság (páncélgránátosok) szállítása volt.
Az önálló harckocsizó alakulatok mellett páncélgránátos fegyvernem létrehozása is Heinz Guderian nevéhez fűződik. Guderian rájött, hogy a harckocsik gyalogsági támogatás nélkül ki vannak szolgáltatva az ellenség páncéltörő eszközeinek és gyalogságának. A megoldást szerinte egy új, a páncélosokkal együtt mozgó, és azokat támogató gyalogsági fegyvernem létrehozása jelentette. 1935-ben létre hozták Németország első páncélos hadosztályát, amely már magába foglalt egy, két zászlóaljból álló Schützen-ezredet, azaz gépkocsizó-lövész ezredet (a páncélgránátos elnevezést 1942 júniusában vezették be). Guderian - akit 1938-ban a páncélos fegyvernem főfelügyelőjévé és az első páncélos-hadtest parancsnokává neveztek ki - koncepciója szerint a lövész egységeket megfelelő védettséggel és terepjáró képességgel rendelkező járművekkel kellett volna ellátni. Ezek az alakulatok azonban elsősorban csak egyszerű tehergépkocsikkal voltak felszerelve, amelyekkel nem igazán feleltek meg az elvárásoknak. Mivel tehát a tehergépkocsik alkalmatlannak bizonyultak a gépesített gyalogság szállítására, ezért a hadvezetés igényeinek és előírásainak figyelembe vételével a német cégek hozzá kezdtek egy új, páncélozott szállítójármű tervezéséhez. A követelmény szerint a járműnek kétfős személyzetén kívül egy tízfős lövészraj szállítására kell alkalmasnak lennie, a kellő terepjáró képesesség és páncélvédettség mellett. A jármű alapjául a szabványos német 3 tonnás tüzérségi vontató (Zugkraftwagen 3t, Sd.Kfz. 11) szolgált. A részletes fejlesztésre 1937-ben a Büssing-NAG és a Deutschen Werke cégek által alkotott konzorciumot kérték fel. A fejlesztés alatt álló prototípus alvázára (Sd.Kfz. 11) egy, az akkori német páncélautókéhoz hasonló kialakítású, döntött lemezekből álló felépítményt helyeztek. A felépítmény 14,5 mm-es és 8 mm-es páncéllemezekből készült, amelyek kellő védelmet biztosított a kiskaliberű lövedékek és repeszek ellen. A küzdőtér felülről nyitott volt. A jármű hét, átlapolt elrendezésű futógörgővel rendelkezett, ami jó terepjáró képességet biztosított számára. Az első próbák (1938) alapvetően sikerrel zárultak, de szükségessé vált néhány módosítás elvégzése. Az Sd.Kfz. 11-es alváz kormányművét úgy átalakították át, hogy a kerekeket nagyobb mértékben (maximálisan 45 fokos szögben) lehessen kitéríteni, így fokozva a jármű manőverező képességét. A jármű hűtőjét is áttervezték és két ventillátorral látták el az eddigi egy helyett; erre elsősorban páncélzat miatti terhelésnövekedés következtében volt szükség. A harmadik fő módosítást a kipufogó rendszer és az üzemanyag tartály áttervezése és áthelyezése jelentette. Ezeket a módosításokat leszámítva az új jármű és az Sd.Kfz. 11-es alváza gyakorlatilag teljesen megegyezett.
Az új jármű hivatalosan a mittlerer Schüzenpanzerwagen (m.SPW.), azaz a "Közepes páncélozott lövész(szállító)-harcjármű" nevet és az Sd.Kfz. 251 Ausf. A jelzést kapta. A jármű sorozat gyártása és rendszerbe állítása 1939. tavaszán kezdődött. Az "A" változatot 1939 végéig gyártották. Az "A" helyét a "B" változat (Ausf. B) vette át a gyártósorokon 1939 és 40 között. A "B" verzió elsősorban leegyszerűsített kialakításában különbözött az "A"-tól. A legszembe tűnőbb változás, hogy elhagyták az "A"-ra jellemző oldalsó kémlelő nyílásokat és az elülső géppuskát egy pajzzsal látták el. Egyébiránt a "B"-t csupán átmeneti típusként gyártották a már a tervező asztalon lévő "C" (Ausf. C) elkészültéig, amelynek számos elemét beépítették a "B"-be is. A "C" verzió már nagy példányszámban készült 1940. közepe és 1943. augusztusa között. A "C" orrészét némiképp áttervezték és a motor szellőzőnyílását is átalakították. Mivel a "C" gyártása is kialakításának bonyolultsága miatt lassú és nehézkes volt, 1943. augusztusában helyét a jóval egyszerűbb, tömeggyártásra alkalmasabb Ausf. D vette át. A "D" változat kialakítása tovább egyszerűsödött: a jármű hátsó részét, ami eddigi (Ausf. C) két részből állt, egyetlen egy elemből alakították ki. A "D" kialakítása mind a gyárthatóság, mind a használhatóság terén olyan sikeresnek mutatkozott, hogy egészen a háború végéig gyártották. A "D" változatból készült a legtöbb: a háború végéig több mint 10.000 példány. Mivel a harctéri körülmények és igények állandóan változtak, az Sd.Kfz. 251-esek is újabb és újabb feladatokat kaptak. Az Sd.Kfz. 251-enek összesen 23 hivatalos jelöléssel ellátott változata volt, amelyek elsősorban fegyverzetükben és felszereltségükben különböztek egymástól.
A hivatalosan elismert és jelölt (vagyis sorozatban is gyártott) változatokon kívül számos kevésbé ismert vagy teljesen ismeretlen változat is létezett (létezhetett), mivel a tábori műhelyekben a szerelők előszeretettel barkácsoltak össze mindenféle eszközt, mindenféle alvázzal az aktuális helyi igényeknek megfelelően.

Képek: