D-Day
Normandiai partraszállás
1944 jún. 6
D-nap
A normandiai partraszállás megfelelő időzítése létfontosságú volt. A dagályt, az időjárást, a holdfényt mind-mind számításba kellett venni. Június elejére minden készen állt, de az évszakhoz képest ritka viharok dühöngtek a Csatornán. A meteorológusok június 5-re és 6-ra enyhülést jósoltak. Mivel csapatai már behajóztak, Eisenhower nem várhatott tovább.
A levegőből és a tengerről
Június 5-én ötezer hajóból álló flotta hagyta el Dél-Anglia kikötőit, és a normandiai partok felé vette az irányt. Azon az éjszakán sok ezer katona préselődött vitorlázókba és szállítógépekbe, míg a kiszolgáló személyzet felfegyverezte a vadászokat és bombázókat, melyek az inváziós haderőt kísérték. Összesen kilencezer repülőgép vett részt a hadműveletben. Rejtjelezettüzenet segítségével a francia ellenállást is értesítették, melynek tagjai vasútvonalakat és telefonközpontokat repítettek a levegőbe egész Franciaországban, hogy gátolják a tengerpart felé irányuló német csapatmozgásokat. Az invázió június 6-án, a D-napon, éjjel 0:16 perckor kezdődött, mikor három brit vitorlázógép ért földet, nem messze Caen városától az inváziós terület legszélén. Létfontosságú utakat éé hidakat kellett elfoglalniuk, valamint ellenséges erődítményeket elpusztítaniuk.
A partraszállás
A rohamcsónakokba zsúfolt katonák szamára az invázió kezdetét a tengeri betegség, a hideg vízpermet és a szövetséges hadihajók és bombázók tüzének zaja jelentette. A siker szempontjából döntő jelentőségű volt a támadó csapatok légi fedezetét biztosító legíerő bevetése. Reggel fél hétkor az első egységek partraszálltak a gyengén védett Utah szakaszon. Mire bköszöntött az éjszaka, 23 ezer katona ért itt partot, mindössze 200 fős veszteség árán. A helyzet az Omaha-parton lényegesen nehezebb volt. A rohamcsónakokat rögtön a támadás elején erős tüzérségi és géppuskatűz érte.
Váltakozó szerencsével
Körülbelül 1000 amerikai esett el az Omaha-szektorban: a nap legszörnyűbb vérfürdője volt ez. A keletebbre támadó brit és kanadai erők váltakozó szerencsével jártak. A partraszállás számukra könnyebben ment, ám heves német ellenállással találkoztak, mihelyt megkezdték az előrenyomulást a szárazföld belseje felé. Estére 150 ezer szövetséges katona ért partot. A veszteség enyhe volt: összesen 2500-an veszítették életüket.
Újabb tévedés
Hitler akkor értesült a szövetséges partraszállásról, amikor dél körül felébredt. Nagyon megörült: "Míg Angliában állomásoztak, nem érhettük el őket. Most végre ott vannak ahol lecsaphatunk rájuk." Tábornokai azonban nem értettek egyit abban, most mit kellene tenniük. Von Rundstedt tábornagy, a nyugati német erők főparancsnoka megvárta volna, míg a szövetségesek nagyobb erőket szállítanak partra, s aztán nagy erőkkel támadott volna. Ilyen módón, reményei szerint, komolyabb veszteségeket okozhatna. Helyettese Erwin Rommel minél előbb tamadást akart indítani, hogy a szövetségeseket már a parton elpusztíthassa.
A kocka el van vetve
Ám a németek továbbra is megvoltak győződve arról, hogy a fő támadás Calais-nál következik majd be, ezért visszatartották az erősítéseket. A szövetségesek uralták a légteret, megsemmisítve a Normandia felé tartó német csapatokat. Június végére Eisenhower már 850 ezer katonát és 150 ezer járművet tudhatott az európai szárazföldön. Kockázatos vállalkozása sikerrel járt. Most már semmi kétség nem volt afelől, hogy Németország elveszti a háborút. Az egyetlen kérdés az volt, meddig tart még a vérontás.
|