A Luftwaffe a III. Birodalom légiereje, minden eszközbeli és stratégiai nehézsége, a vezetés elhibázott döntései, nemzetközi tilalmak és korlátozások ellenére félelmetes fegyvernemmé vált.

A LUFTWAFFE TÖRTÉNETE

Az 1918. november 11-i leszerelési határozat értelmében a német légi ütőerő valamennyi gépét el kellett pusztítani, vagy át kellett adni. Ez megtörtént, de nem tökéletesen, így az 1919-es lengyel felkelés idejére néhány gép újra a birodalmi véderők rendelkezésére állt. Az 1919. június 28-i békeszerződés azonban megtiltotta a 100 ezer főre korlátozott hadseregnek szerény repülőalakulatai birtoklását is. 1919. augusztusában egyetlen német gép sem repült katonai kézen, csupán a rendőrségnek maradt 1920. elejéig néhány százada.

A Junkers cég gyárat épített a Szovjetunióban és Svédországban, Malmö mellett. A németországi gyárakban alkatrészeket gyártottak mert ezt nem tiltotta a békeszerződés, és az országon kívül szerelték össze a gépeket. A békeszerződés korlátozta a motorok űrtartalmát, így jöttek létre a furcsa, hárommotoros konstrukciók, melyek három motorral már elegendő teljesítményt adtak a repülőknek (Fokker, Junkers). Dr. Vlaudius Dornier a régi gyártól néhány mérföldre, semleges erületen, Altenheimben a Constance-tónál építette fel gyárát. Ernst Udet a repülőgépiparban helyezkedett el és versenyzésre is alkalmas gyors gépeket gyártott, míg Warnemündében Ernst Heinkel állított elő olyan gépet ami gyorsaságával és manőverezőkészségével tűnt ki.

1926-ban lazultak a versailles-i szerződés repülőgépgyártásra vonatkozó béklyói, hogy immár megindulhasson a nagyteljesítményű repülőgépek építése. Mivel nemzetközi egyezségek megengedték korlátozott számú tiszt sportrepülő tevékenységét, ebben az évben megkezdődött egy új német légierő felépítése. Az akkori birodalmi védelmi erők a Birodalmi Közlekedési Minisztérium Légiközlekedési Osztályán keresztül megkapták a legteljesebb támogatást. A Lufthansa egy-egy pilótaiskolája évente kb. 100 pilótát képzett ki. Brüning kancellársága végére, mikor Hitler átvette a hatalmat, már több ezer jól kiképzett pilóta állt rendelkezésre. Az osztály vezetője 1934-ig a Pour-le-merite-viselő Ernst Brandenburg (szolgálaton kívüli) repülőszázados volt. A Rapallo-szerződés kibővítése egy megegyezéshez vezetett a Szovjetunióval, ami után a birodalmi haderő rendelkezésére bocsátották a lipezki repteret pilóták kiképzése és harcigépek berepülése céljából. A Luftwaffe számos későbbi vezető beosztású tisztje (Student, Wimmer, Jeschonnek és mások) végzett itt úttörőmunkát. A korábbi vadászcsoport-vezető és Pour-le-merit-tel kitüntetett Emil Thuy is itt zuhant le és halt meg egy Albatros L-76 felderítőgép berepülésekor. Dr. Brüning - 1930-32. között birodalmi kancellár - további támogatást biztosított ennek a vállalkozásnak. Miután Hitler 1933-ban átvette az irányítást, megparancsolta egy ütőképes fegyvernem létrehozását, mint katonai és politikai hatalmi eszközt, de ne feledjük, hogy a munka már a hatalomralépése előtt jóval megkezdődött. A német légierő születése ugyanannyi előnnyel, mint hátránnyal járt. Az előnyök a korlátlan anyagiakban, és ama kényszer hiányában álltak, hogy régi, elöregedett anyagot kelljen átvenni. Ezzel szemben álltak a súlyos hátrányok, mint a hiányzó fegyverzet-, és motorgyártás, valamint a megfelelő tisztek és személyek hiánya, mivel ehhez a hadsereg törzse nem volt elegendő. A Luftwaffe létrehozása 1933-ban még álcázottan történt. A pilótautánpótlást képzése ugyancsak álcázva, polgári oktatóközpontokban, mint a DLV-nél, a Deutsche Luftfahrt GmbH-nál (Német Légiközlekedési Kft) és a jelentősen kibővített Német Forgalmipilóta-Iskolában (Deutsche Verkehrsfliegerschule, DVS) történt. A Luftwaffe felfedése Hitler 1935. február 26-i rendeletével történt. A hivatalos, nyilvános bejelentést március 1-én tették meg.

A sokszor a világ legerősebbjeként dicsőített német légierő egy kudarc lett. De Franciaországtól eltérően ezért a kudarcért nem a repülőgépipar, hanem a legfelsőbb vezetés volt felelős. A Luftwaffe élén - létrejöttének teljes ideje alatt - a későbbi birodalmi marsall, Hermann Göring állt. Göringből, az első világháborús vadászszázadosból hiányoztak a beható vezérkari ismeretek. Ezen felül 1918. után csak politikusként tevékenykedett, és nem volt szakember a repülésben. Helyettese, az akkori légügyi államtitkár, később vezértábornagy Erchard Milch a Lufthansa igazgatójaként gazdag szakmai ismereteket és fejlett szervezőkészséget hozott magával. Később mégis csődöt mondott, amikor olyan feladatokat kapott (új típusok, sugárhajtás), amelyek veszélyeztették állását. Az első világháborúban ő is csak századosi rangig vitte. Amikor megalakult a Birodalmi Légügyi Minisztérium, a hét hivatalfőnöki kinevezésből csak hármat kaptak egykori pilóták. A Luftwaffe első három vezérkari főnöke sem pilóta volt, hanem a hadseregtől jött. Közölük Wever tábornok egy kimagasló adottságú személyiség volt alapos vezérkari képzéssel. Ő dolgozott a legrövidebb ideig a légügyben és alapos tervezőnek bizonyult. Visszatekintve ki kell mondani, hogy ő volt a legjobb képességekkel megáldott vezető a német légierőben, és az egyetlen, aki stratégikusan tudott gondolkodni. Az, hogy egy 1936-os repülőbalesetben életét vesztette, a Luftwaffe legnagyobb vesztesége volt. Kesserling tábornok is kiváló személyiség volt, aki jelentős energiát fordított a munkájára. Kétségtelen, hogy sosem ismerte fel a repülés fejlesztésében rejlő lehetőségeket. A vezérkar harmadik főnöke, Stumpff csak rövid ideig maradt. Ezt a szervezőtehetséget egy fiatal első világháborús hadnagy, Jeschonnek váltotta fel. Habár korábban egy oktatóezred parancsnokaként hírnevet szerzett magának, új hivatalában megbukott. Szerencsétlen személyzeti politikát folytatott, és az ő számlájára írhatjuk a Luftwaffe hanyatlásának nagy részét. Hasonló hibás döntések történtek a technikai hivatalban, melynek fontosságát folyton alábecsülték. Wimmer ezredes után presztizsokokból a technikai részletekben jártas fegyverkezési ütemező posztját egy repülési teoretikus, Ernst Udet kapta meg. Ez 1936. közepén történt. Weverrel és Loebbel együtt ugyan létrejött egy termékeny időszak, de Wever halála után Udet úgy érezte, hogy a feladat meghaladja erejét és inkább az öngyilkosságot választotta.

A légierő stratégiai felépítésén is egy óriási hézag tátongott. Már 1933-ban felmerült nehézbombázó repülők tervezése és építése, amit egészen 1936-ig halogattak, míg abban az évben törölték a megvalósítandó tervek közül. Az ipar nem tudott elég nagy motorokat gyártani. S bár 1933-ban a légierő feladata csak a Heer és a Kriegsmarine légi támogatása volt, 1934-re a vezetőség magáévá tette az ellenséges légtér támadásának valamint a honi védelmének a feladatát is, méghozzá nehéz osztályú repülőgépek nélkül. Csak 1939-ben, Hitler személyes parancsára kezdenek el újra nehézbombázókkal foglalkozni. Az eredmény az Angliai csatában sarkosodott ki, ahol az arra alkalmatlan légierőtől London, azaz területcél támadását várták el a csata második felétől. A csata első felében még eredményesnek is volt mondható a Luftwaffe, amíg stratégiai pontcélok támadására alkalmazták, mivel ahhoz megvoltak megfelelő eszközei.

A LUFTWAFFE SZERVEZETE

1934.

A légierőt még titokban, a Birodalmi Légügyi Minisztérium keretein belülről kellett irányítani. Birodalmi légügyi miniszterként Göring állt az RLM élén. Egyúttal titokban ő volt a hivatalosan nem is létező légierő főparancsnoka. Neki volt alárendelve a légügyi államtitkár, Milch, akinek a következő hivatalok főnökei tartoztak felelősséggel:
A-Hivatal (szervezés, irányítás)
B-Hivatal (légiközlekedés, légtérfelügyelet)
C-Hivatal (technika, fegyverzet)
D-Hivatal (adminisztráció, gyártásügy)
E-Hivatal (utánpótlás)
P-Hivatal (személyzeti ügyek)

1935.

A Luftwaffe hivatalos megalapításával az RLM lett a legfelsőbb állami hatóság mind a polgári, mind a katonai repülésben. Göring miniszteri kinevezése mellé megkapta a légierő főparancsnokét (Oberbefehlshabers der Luftwaffe, Ob.d.L.) is. Eme minőségében a szárazföldi erők és a haditengerészet főparancsnokai mellett a birodalmi hadügyminiszter és Wehrmacht-főparancsnok, azaz Hitler közvetlen alárendeltségébe tartozott. Az RLM ekkor a következő részekre tagolódott:
1. Központi Osztály
2. Légiparancsnoksági hivatal (vezérkar)
3. Általános Légügyi Hivatal (légiközlekedés, polgári repülés)
4. Technikai Hivatal
5. Légierő-Igazgatóság
6. Személyzeti Hivatal
7. Légvédelmi Tüzérségi és Légoltalmi Felügyelet

Kirendeltségként közvetlenül az RLM irányítása alatt álltak:

Königsberg I. Körzeti Légiparancsnokság
Berlin II. Körzeti Légiparancsnokság
Drezda III. Körzeti Légiparancsnokság
Münster IV. Körzeti Légiparancsnokság
München V. Körzeti Légiparancsnokság
Kiel VI. Körzeti Légiparancsnokság
Pilótaiskolák Parancsnoksága
Repülőgépgyártás

Megalakítása pillanatában a luftwaffe állománya:

900 pilóta
200 légvédelmi tiszt
17000 sorkatona
500 repülőgép

1936.

Változtatás az addigi Légiparancsnoksági Hivatalon belül a légierő vezérkari főnökére nézve. Ezentúl közvetlenül a légügyi miniszter és a légierő főparancsnoka személyének lett alárendelve, tehát nem tartozott többé számadással a légügyi államtitkárnak, akinek következésképp minden befolyása a vezérkarra megszűnt.

Újabb szervként a Légierő Utánpótlási Hivatalát, a Repülésbiztonsági és Eszköz-Felügyeletet, valamint egy 7., braunschweigi körzetet hívtak életre.

Ebben az évben állítják fel a Kondor-légiót, ami a Spanyolországban harcoló német légierőt fémjelezte. A tiszteket és a közkatonákat szabadságolták a Luftwaffétól és önkéntesen vettek részt a Spanyol polgárháborúban, ahol a szükséges létszám felett vettek részt Göring irányításával, mivel a cél az volt, hogy minél több katona szerezzen tapasztalatokat.

1939.

Röviddel a II. világháború kitörése előtt alakult ki a Luftwaffe végleges szerkezete. Még mindig az RLM volt a legfőbb hatóság. Ennek élén Hermann Göring, a birodalmi légügyi miniszter és légierő főparancsnok állt. Neki voltak alárendelve:

a légügyi államtitkár és a légierő főfelügyelője (Milch), akinek ugyancsak alá voltak rendelve:
-a légoltalom főnöke (Rüdel) a Légierő-Igazgatóság, Általános Légügyi Hivatal, és a Személyzeti Hivatal alosztályokkal;
-a "repülőgépgyártás főnöke" (Udet) a Technikai Hivatal, és az Utánpótlási Hivatal alosztályokkal, valamint a légierő próbatelepeivel;
-a "kiképzési főnök" (Kühl)
-a "híradási főnök" (Martini)
-a Központi Osztály főnöke (Witzendorf) az "Attasécsoport" és a Jogi osztályokkal, valamint a miniszteri hivatalfőnökök hivatalával;

a vezérkar főnöke (Jeschonnek);
a miniszteri hivatal főnöke és a légierő-bizottságok elnöke (Bodenschatz).

Harcászatilag a Luftwaffe légiflotta-, és légierőparancsnokságokra oszlott:

Berlin 1. légiflottaparancsnokság (Kesselring)
Braunschweig 2. légiflottaparancsnokság (Felmy)
München 3. légiflottaparancsnokság (Sperrle)
Bécs 4. légiflottaparancsnokság (Loehr)
Königsberg légierőparancsnokság (Keller)

Területileg a korábbi hét körzet helyett tíz kerületi parancsnokság jött létre:

I. Königsberg
III. Berlin
IV. Drezda
VI. Münster
VII. München
VIII. Breslau
XI. Hannover
XII. Wiesbaden
XIII. Nürnberg
XVII. Bécs

A REPÜLŐALAKULATOK SZERVEZETE

Rotte(géppár): A géppár vezetőjéből Rottenführerből és a hozzá beosztott Rottenfliegerből áll. A vezető felel a navigációért, a másik fő feladata pedig fedezni a vezetőjét.
Schwarm(raj): 2 Rotte, azaz 4 gép. A vezető Rottenführer a Schwarmführer azaz a Schwarm vezetője.
Staffel: 3 Schwarm, azaz 12 gép.
Gruppe: 3 Staffel, azaz 36 gép.
Geschwader(repülőezred): 3 Gruppe, azaz 108 gép

Ehhez jött még hozzá egy Gruppenstaffel és egy Geschwader-Stabskette. Ezzel az ezred tervszerű ereje összesen 120 repülőgépet tett ki.

A 3/JG52 például az 52-es repülőezred I-es Gruppe 3-as Staffelját, azaz 12 gépet jelöl, mivel a római szám a Gruppét jelöli és az I-es Gruppe mindíg az 1-es 2-es 3-as, a II-es Gruppe mindíg a 4-es 5-ös 6-os, a III-as Gruppe mindíg a 7-es 8-as 9-es Staffelokat tartalmazza. Egy vadász Gruppe első Staffeljának a gépek oldalára festett azonosítószáma mindíg fehér volt (1-es 4-es 7-es), a másodiké vörös, a harmadiké pedig sárga a levegőben történő könnyebb azonosítás végett. A sorszám a felségjeltőla pilótafülke felé, míg a Gruppe-jel a farokrész felől került: a második Gruppénak egy függőleges vagy vízszintes sáv, a harmadik Gruppénak egy hullámos vonal, az első pedig jelölés nélküli. A nem vadász alakulatok kék és zöld jelzéseket használtak.

A LUFTWAFFE EREJE A HÁBORÚ KITÖRÉSEKOR

(Werner Baumbach adatai alapján)
1180 bombázógép 30 bombázócsoportban (18 He-111, 11 Do-17, 1 Ju-86)
771 vadászgép 13 vadászcsoportban (12 Me-109, 1 Ar-68)
336 zuhanóbombázógép 9 zuhanóbombázó-csoportban (Ju-87)
408 nehézvadász 10 rombolócsoportban (Me-109 és Me-110)
40 csatarepülőgép 1 csatarepülő-csoportban (Hs-123)
552 szállítógép 2 szállítócsoportban (Ju-52)
379 távolfelderítőgép 23 "F" felderítőszázadban (Do-17)
342 frontfelderítő 30 "H" felderítőszázadban (He-45, He-46, Hs-126)
240 tengerészeti gép 14 parti, 2 fedélzeti és 2 hordozói században

Összesen 4333 repülőgép.