Adatok: Panther G

hosszúság: 8,86 m	szélesség: 3,43 m	magasság: 3,10 m	súly: 44,8 t	legénység: 5 fő
fegyverzet: 1 db 75 mm-es KwK 42 L/70-es harckocsiágyú; 3 db 7,92 mm-es MG 34-es géppuska
motor: Maybach HL 230 P30 ; 700 LE		sebesség: 46 km/h (úton)	hatótávolság: 177 km (úton); 89 km (terepen)	páncélzat: 15-80 mm, a torony elején 100 mm

Története, leírása:

Infravörös berendezés egy tankon:

A németek - igaz kis mennyiségben - éjszakai harcra is alkalmas, különleges, infravörös érzékelővel felszerelt Párducokat (Panzerkampfwagen V. vagy más néven Pz. V.) is gyártottak a II. világháború során.

A német hadsereg már a háború elején is kísérletezett infravörös elven működő, az éjszakai látást segítő berendezés kifejlesztésével, azonban Hitler 1940-ben leállított minden olyan hadi kutatást, amiből 1 éven belül nem lehetett fegyvert készíteni. (Ugyanis azt hitte; 1 éven belül véget ér a háború, és addigra már nem lesz szüksége az új fegyverekre és találmányokra. Mint sok mindenben; ebben is tévedett!) A programot csak 1943-ban elevenítették fel újra, amikorra a szövetségesek már jelentős légifölényre tettek szert. Ebben az évben néhány Párducot 300 mm-es "Uhu" (bagoly) infravörös sugárvetővel (a nyugati szakirodalomban IR = infra red vagy infra rot néven szerepel) és "Biwa" képátalakítóval szerelték fel. Utóbbi látható fénnyé alakította át az infravörös jeleket. Mindkét berendezést a híres Zeiss optikai művek készítette.

Ritka és egyedi kép ugyanarról a Párduc G tankról,
amelyet Uhu infravörös berendezéssel láttak el (a parancsnoki tornyon látható).

A próbák kezdetén a Párducok legénysége az éjszakai vezetés és célzás módszereit gyakorolták a páncélosok kiképző iskolájában, Fallingboostelben. A sugárvető hatótávolsága azonban mindössze 600 m volt, ami nagy mértékben korlátozta a Párducok kitűnő lövegének hatékonyságát. Ezért 1944-ben a németek egy féllánctalpas járműre nagyobb, 600 mm-es sugárvetőket szereltek, és a Párduc tankkal együtt állították hadrendbe. A két gépet egy "Falke" (sólyom) elnevezésű, szintén féllánctalpas szállító egészítette ki, amelyen rohamkarabélyokkal felfegyverzett páncélgránátos raj foglalt helyet. A tervek szerint ezeket a "Vampir" (vámpír) nevű éjszakai látást segítő rohamsisakba integrált berendezéssel is ellátták volna, azonban erre már sosem került sor. A hadsereg a "Sperber" (karvaly) nevet adta a három járműből álló harcászati alegységnek, ami elvileg 2.500 m-re növelte az éjszakai Párducok hatótávolságát.

A Falke névre keresztelt infravörös berendezéssel ellátott féllánctalpas jármű,
amelyik a Párducokat irányította az éjszakai harcban.

1944 nyarán a 116. páncéloshadosztály 24. ezredének 3. századához tartozó Párducokat a bergeni kiképzőközpontban felszerelték az Uhu berendezésekkel. Emellett a Karvaly-egységek éjszakai bevetéseihez szükséges technikákat is gyakorolták. Hitler az Ardennekben indított német ellentámadás során akarta bevetni a századot. Ugyan a Karvaly-egységet valóban a nyugati frontra vezényelték, de a tervezett szerepkörben sosem vetették be őket.
1945 elején az alakulat Székesfehérvárra érkezett, ahol a 6. SS-páncéloshadsereg kötelékébe sorolták. Az egységet a szovjetek által körülzárt Budapest felszabadítására tervezett ellentámadásban akarták bevetni. Sajnos néhány szállítási hiba folytán az egység több harckocsija az infravörös berendezések nélkül érkezett Magyarországra. De bevetésükre amúgy sem került sor, a németek Tavaszi ébredés elnevezésű offenzívája Székesfehérvár térségében elakadt a sárban (szó szerint).

A Párduc parancsnoki tornyára szerelt infravörös sugárvető berendezés
előlről illetve hátulról.

1945 folyamán tovább folytatódott a Karvaly-egységek kudarca. A tervezett öt egységből mindössze kettőt sikerült felszerelni, viszont ezek csatlakoztak a sietve felállított "Clausewitz" páncéloshadosztályhoz, amelyet 1945 tavaszán állítottak fel a nyugati fronton. Április 21-én a két alakulat a Weser-Elba csatornánál áttörte az amerikaiak egyik harckocsik elleni állását. Ez volt az éjszakai Párducok egyetlen önálló egységként való harci bevetése.
1945 márciusában a "Müncheberg" páncéloshadosztályt is megerősítették egy 10 Karvaly Párducból álló alakulattal, valamint egy gépesített gyalogosszázaddal. A gyalogságot az éjszakai harchoz szükséges felszereléssel is ellátták. A hadosztály részt vett a Berlinért vívott utolsó csatában, és ezek során teljesen megsemmisült. Arról nincsenek egyértelmű adataink, hogy a hadművelet alatt eredeti feladatkörükben alkalmazták-e őket, de valószínűleg az egységek a zűrzavarban teljesen szétszakadoztak, és kisebb csoportokban vették fel a harcot, amely során az összehangoltság hiánya miatt felmorzsolódtak.

A páncélosok fallingboosteli iskolájában az Uhu alkalmazásának egy fejlettebb módját is kidolgozták, ami a "B megoldás" elnevezést kapta. A Karvalynak ugyanis az volt a legnagyobb hátránya, hogy csak a harckocsiparancsnok számára tette lehetővé az éjjellátást, ezért az irányzót és a vezetőt is neki kellett irányítani. A háború vége felé Fallingboostelben néhány régi Párduc D-t és A-t is elláttak infravörös berendezéssel. A vezető is kapott sugárvetőt és képátalakítót, ezenkívül az irányzó periszkópjainak egyikét is alkalmassá tették a sötétben való látásra. Így három kezelő éjszaka is észlelhette a célpontokat. 1945 áprilisában több olyan Párduc csatlakozott a Clausewitz páncéloshadosztályhoz, amelyet a B megoldás felszerelésével láttak el. Ezeknek a harckocsiknak egyetlen harci bevetéséről tudunk; április közepén Uelzen közelében az új brit Comet (üstökös) harckocsik egy egész szakaszát semmisítették meg.

Összegzésként elmondható, hogy az éjszakai harcra kifejlesztett infravörös berendezések katonai alkalmazása is már túl későn jött ahhoz, hogy számottevő mértékben befolyásolhassa a háború menetét. Ugyanarra a sorsra jutott, mint a német katonai fejlesztések legtöbbje, mint a sugárhajtású repülőgép, a folyékony hajtóanyagú rakéta, a táv- és vezetékes irányítású robotfegyverek, vagy akár a világ első igazi tengeralattjárója (ugyanis a többi akkori "tengeralattjáró" csak búvárhajó volt) a XXI-es típusú.